csinimama

A méz és a mustár szerelemgyereke: Fabio

 

Bemutatom Fabiot.

Mindenkit levesz a lábáról, aki megkóstolja elkezdni elkészíteni is. Azért is, mert a leggyorsabb étel, esküszöm gyorsabb egy mirelit rántott hús kisütésénél.

A lényeg, hogy a húst szeleteljük fel apróra, majd sózzuk meg és öntsük nyakon mustárral. A mustár erősségétől füssően lehet 1-4ek is, de ahogy érzitek, mehet bele bátran.

Egy serpenyőben hevítsünk fel zsírt, majd dpbjuk bele a trutyis husit. Ezt kevergethetjük, kicsit megborsozhatjuk, sőt még egy pici só is mehet rá újra, ki tudja mennyi maradt a vágódeszkán.

Elvileg levet fog ereszteni, abban kell főnie, majd amikor kicsit elpárolgott a leve meg lehet öntözni mézzel. Körülbelül annyi néz kell rá mint mustár, ebből is mehet bőven. Mindenhova jusson belőlük. Amikor ez is levet ereszt még jobban megpuhulhat a hús. Fontos azonban, hogy meg kell várni míg megint lefő a leve, majd a végén magas hőfokon kell kevergetni, bziony addig amíg jól rá nem ég a karamell. Olyan legyen, mintha véletlenül kicsit odaégett volna. Ez lesz a lelke. ettől lesz igazán finom. Kítűnő köret mellé egy friss vegyes saláta vagy paradicsomsaláta. Fontos viszont a dresszing a salátán. Én a következőt ajánlom mellé: olívaolaj, só, bors, bazsalikom, oregánó. Ezek együtt nagyon jól érzik magukat.

A meleg időben is nagyon eteti magát.

Fontos! Csak olyan serpenyőben csináljátok, amit utána sikálhattok, ha jól odakozmál nem jön le csak sikálással. Megéri, csak a serpenyő ne menjen kárba! A teflon vagy a kerámia itt semmit nem ér.

Jó étvágyat!

Cisco a spenótos omlett

Mi is sülhet ki egy hűtőcseréből?

Hát ez!

Az történt ugyanis, hogy meg kellett enni, ami felolvadt. Ekkor került elő a hűtő mélyéről ez a finom mirelit spenót.

Felszeleteltem egy nagy fej vöröshagymát és egy cukkinit. Meg sem hámoztam, hadd legyen ez egy vas-bomba!

Szóval a hagymát feltettem zsíron pirulni, amikor kicsit megbarnult rádobtam a cukkinit, kicsit kevergettem, majd rádobtam a spenótot is. Megsóztam, megborsoztam. Túrtam-kevertem, majd amikor már kicsit megkapta ráütöttem két tojást és együtt kevertem őket tovább. Addig sütöttem közepes lángon amíg összeértek, majd a végén rádurrantottam a legnagyobb hőfokon, és attól lett egy kicsit barnás, amit én imádok!

Jó étvágyat kívánok!

Egy elszúrt de mégis finom quiche, ő Francois

Amint azt már meséltem volt szerencsém Párizsban élni. Nem ajánlom senkinek, csak nyaralás céljából! Ha mégis ott kötne ki valaki akkor viszont jó hír, hogy van egy bizonyos étel, ami mindenért kárpótolja az embert. Ez az étel a quiche.

Lényegében pite, de sokkal több annál. Régen még igazi lisztes-tejszínes quich-eket csináltam, és a paleolit étrenddel azt hittem örökre meg kell válnom ettől a finomságtól. Végül rájöttem, hogy nem!

Szóval átgyúrtam a receptet és újra enyém a világ!

A recept pedig a következő:

1 bögre lisztkeverék (gesztenye, szezámmag, lenmag)

1tk sütőpor

6 ek zsír (libazsír)

1 tojás

1tk só

Ezeket összegyúrjuk, ha nem akar összeállni még lehet egy kis vízzel lágyítani a tésztát.

Ezt a tésztát kinyújtjuk és beletesszük egy tortaformába, aminek kicsit magasabb a széle. Jó lapos legyen a tészta, ez csak egy kerete lesz a benne lévőknek. Közben a sütőt beizzíthatjuk 180fokra.

A tetejére felszeletelünk póréhagymát, cukkinit és sonkát. Ezeket rászórjuk a tésztára, majd az egészre ráöntünk egy keveréket. Ez a keverék 3 tojásból, 1dl kókusztejszínből áll, ami meg van sózva, borsozva. A lényeg, hogy előtte kisit verjük fel, hadd legyen tőle lazább. Amikor ezzel megöntöztük a tésztán heverő zöldségeket tegyük be a sütőbe. Aki bírja tegyen még rá reszelt sajtot, aki nem az paradicsommal és szezámmaggal dobhatja fel.

Az enyém azért volt elszúrva, mert külön tettem be a tésztát sülni és megrepedezett, így befolyt a cucc a tészta alá és a sorrend így elkavarodott. Így is jó volt, de jobb lett volna egyben. Sütni olyan 30-40 percig kell, érdemes kicsit megbarnítva a tetejét.

Paradicsomsalátával a legjobb!

Bon apetit!

 

Joey a töltött padlizsán

 

Apjukot néha jól meg kell etetni.

Ő pedig azt szereti, amikor több enerigája lesz, mint volt.

Ilyenkor nem akarom őt kecskemód salátával etetni, inkább rögtön integrálom a húsba a köretet.

Ilyen pasilaktató étel a töltött padlizsán.

Fogom a lilás bogyót, hosszában félbevágom, és kikaparom egy kanállal a belsejét. Kb 1cm vastag maradhat belőle.

Külön felszeletelek 1 fej vöröshagymát apróra. Előveszem a darált húst (lehet csirke, pulyka vagy sertés is). Zsíron megpirítom a hagymát, majd belehányom a húst. Keverem, kavarom, megsózom, borsozom, ki oregánó, majoranna és balazsalikom is befigyel.

Eleinte oda akar égni, majd levet ereszt a hús és azon jót át tud sülni. Amikor már szép pörkölt jelleget öltött a dolog leveszem a tűzről és a kivájt padlizsánba amit előzőleg megsóztam (ez fontos) beleteszem. Ezt a szép kis töltött zöldséget felcsíkozott szeletelt sajttal díszítem, ami sokkal szebb, mint a ráreszelt sajt. Aki olyan laktózérzékeny mint én, az tegyen rá paradicsomot és szezámmagot, mennyei lesz tőlük.

Ezután nyomás be a 200 fokos előmelegített sütőbe, eleinte fóliával lefedve, majd fólia nélkül 30-40 percig süssük, illetve amíg a sajt meg nem barnul finoman. Jó étvágyat hapsikáim! Ha nem elég laktató akkor ajánlom hozzá a paradicsomsalátát, ami még nevet nem kapott, de a lényege az, hogy paradicsomot felkockázunk, majd lelocsoljuk olívaolajjal, megsózzuk és rávágdosunk snidlinget. Ha nincs snidlingünk, akkor újhagyma, vagy lilahagyma is jó.

Bon apetit!

Zoé a zöldségleves

Íme egy finom nyári leves.

A világon a legegyszerűbb. Aki nem tudná a legdrágább éttermek nem azért kínálnak jó ételeket, mert annyira különleges dolgokat tudnak (persze azért is, de ezzel nehéz versenyezi), hanem főleg azért, mert odafigyelnek az alapanyagokra.

Amint már meséltem kell egy jó zöldség-dealer. Ma olyan gyönyörű blokkoliba futottam bele, hogy nem lehetett ellenállni.

Így készült el a leggyorsabb és legegészségesebb leves.

A következőket kell elkövetni:

Fel kell tenni vizet főni, fel kell aprítani póréhagymát, újhagymát, cukkinit, piros kaliforniai paprikát, brokkolit és karfiolt, de ki mit szeret, minden mehet bele, én ezeket találtam most.

Először a karfiolt tettem bele, kicsit később a pórét, majd a paprikát, végül a cukkinit és a brokkolit. A titka az, hogy akkor kell betenni a cukkinit és a brokkolit, amikor a karfiol már megpuhult. Ezután a brokkoli ne töltsön benne sok idpt, éppen csak 3-4 percet. Talán még az is sok. hiszen a brokkoli úgy jó, ha ropog. Nem szabad szétfőzni egy jó leveshez.

A levesbe kell só és pici bors, semmi más, ha szépek a zöldségeink.

Jó étvágyat, ehhez a májkímélő, fogyókúrás, energiát adó friss leveshez, amiből egész nap ehetünk, én például imádok levest reggelizni!

 

Csinipapa lefőzött!

 

Van nekem egy férjem. Csinipapa 🙂

Na jó, ez vicc volt. Már a csinimama is elég geil. Szóval a minap ő főzött. imádom a kreativitását!

Fogta a csirkemellet, felszelte lapos szeletekre, megsózta, megborsozta, megszórta majorannával (remek választás volt)

Felvágott almát, epret és szőlőt, majd beborította a husikat velük. A sütőben 200 fokon fél órán át sütötte. Azt hitte sosem sül meg, de kiderült, hogy az eper miatt rózsaszín. Szóval bizony finoman átsült.

Annyira finom volt úgy hogyan kijött a sütőből, semmi más köret nem is kellett hozzá!

Milyen jó is, ha egy férfi főz! Hajrá hapsikáim!

Hanz a húsgolyó

 

Van ez a fasírtmánia. Mert azt mindenki szereti, és tényleg finom is. De feltétlenül kell bele a kenyér? Nem lehetne esetleg változatosabb íze?

Mindig egy ilyen kérdéssel kezdődik, aztán a végkimenetel kiszámíthatatlan. Van amikor kuka lakik jól, de van amikor mindeki.

Így volt ez a húsgolyóval. Hans gyorsan jött és gyorsan el is tűnt.

Mert finom volt 🙂

Az történt, hogy 2 nagy répát és egy vöröshagymát aprítóba tettem.

Megkínoztam őket, majd belekevertem a darált csirkehúst (fél kg kb)

Tettem még bele szezámmagot, szezámmaglisztet (a kettő együtt kb fél bögre)

Rácsaptam 1 tojást

Fűszernek pedig római köményt tettem bele, és persze sót, borsot.

Kis golyókat formáztam belőle, ezeket tesibe helyeztem, a tetejére még egy kis szezámmagot szórtam.

A sütőben 200 fokon fél óráig is lehet sütni, de lehet, hogy hamarabb is megkapja, úgyhogy érdemes figyelni, el ne égjen.

Köretnek akármilyen salátával finom, de lehet hozzá mártogatós krémeket is készíteni, mint a lecsókrém vagy a padlizsánkrém.

Hajrá mindeki! Hajrá Hans!

 

Roger a répás-sós-gofri

Bocsánatot kérek!

Nem akarok senki megbotránkoztatni azzal amit csinálok, de tisztában vagyok vele, hogy meglepőek az ötleteim.

Vagy azért, mert semmi extra nincs benne, vagy azért, mert nem a megszokott módon használok eszközöket, kiinduló recepteket.

A gofri általában egy édes dolog. Nagyon édes. Rajta meg mindenféle nedves cucc, ami még édesebb. Még tej is van bennük.

Ami most jön nem ilyen lesz. Előre szólok a gyenge idegzetűeknek, hogy készüljenek a szokatlanra!

Ő Roger a répás-sós-gofri!

Durva mi?

Pedig ez egy igazi könnyed paleo étel.

Igazából én az a fajta paleo vagyok, akinek kicsit csömöre lett a sok hústól és kicsit a lúgosító étrend felé kacsintgatok.

Igyekszem majd egy külön bejegyzést szentelni ezen étrendeknek. Addig is ajánlom, hogy próbáljátok ki ezt a remek kis csemegét.

Reggeltől estig fogyasztható, ízletes és gyorsan elkészíthető. Előre szólok

A recept pedig:

Végy két nagy répát és két megtiszított vöröhagyma társaságában küldd be az aprítógépbe. Ha nincs ilyenek reszelt és szeleteld őket apróra.

Ebbe a reszelékbe lehet önteni egy lisztkeveréket. Kiméricskélhetitek, de egy háziasszony azt mondaná:

fél bögre lisztkeverék:  szezámmag, szezámliszt, amarántliszt

1 tojás

1ek libazsír vagy olívaolaj

1tk szódabikarbóna

só, bors

Ezeket keverd össze, elvileg egy massza lesz belőle, ha nem akkor még elbír egy kis reszelt répát. Végül végy elő egy gofrisütőt, amennyiben állítható akkor ne a maximális hőmérsékleten süsd meg, amennyiben nem állítható, akkor csak úgy ahogyan adja magát. Úgyis jó lesz. Aki bírja tehet bele reszelt sajtot is! ( én sajnos ránézni sem merek már ilyenekre, de elvileg a magyar paleo-ban megengedett)

Kíváló kenyér-helyettesítő minden ami gofrisütőben készül, valahogy hasonlít az alakja és a megpakolhatósága. Ajánlom hozzá a lecsókrémet, padlizsánkrémet, cukkini-krémet.

Alen a bolognai

 

Na ennek sincsen sok értelme. Az Alen az nem olyan olaszos név. Hát elárulom: hasraütés-szerűen születnek a nevek.

Csakúgy, mint a receptek. A bolognai nálam például annyit jelent, hogy a gyerekek is jól laknak és én is.

Persze a gyerekek egyelőre még tésztával szeretik, a paleo tésztát pedig még nem fejlesztettem ki, de rajta vagyok.

szóval a bolognai úgy történik, hogy:

felaprítok hagymát, kicsi libazsíron egy mély serpenyőbe teszem.

mmikor pirulni kezd beleteszek darált húst (én a csirkét szeretem, de lehet bármi)

megsózom, borsozom, sőt még egy kis piros paprikát is lehet rászórni

kicsit forgatom, majd ráöntök egy doboz/üveg paradicsompürét, felkockázott paradicsom is mehet még rá.

addig kevergetem közepes lángon, amíg jól át nem fű a hús, teszek még bele oregánót és bazsalikomot ( legjobb a friss, de a szárított is jó)

lehúzom a tűzről és kész

egy adag friss salátával elkeverve mennyei!!!

néha csak jégsalátát szoktam alátenni, ha vékonyra szeletelem olyan mint a tészta

 

Jó étvágyat!

 

James a leves

Sziasztok!

 

Ő itt James a leves. Kicsit nehéz lesz becímékzni, mert ő bármikor fogyasztható.

Az elkészítése még egy James-nak sem okoznak nehézséget:

fél lábas vízbe beledobálok mindent amit puhára tudok főzni:

hagymát, újhagymát, brokkolit, karfiolt, cukkinit, padlizsánt

(ha nincs ennyi minden otthon, vagy nem fér bele a lábasba a lényeg: a hagyma, a brokkoli és a cukkini)

Felteszem főni, forrás után 5-10 percet várok, leveszem és egy merülőfejes botmixerrel jól megkezelem.

Elég bele egy kis só és bors, de ha valaki nagyon kreatív akkor megpakolhatja extrémebb dolgokkal: oregano, bazsalikom, petrezselyem…

Már megint kiderült, hogy a hétköznapi, alkalmazott palo receptek nem is igazán receptek, hanem ötletek, ugye?

Levesbetétnek pirított tökmagot vagy pirított szezámmagot szoktam belerakni.

Reggelire pont ideális, de a nap bármely szakaszában fogyasztható, akár egy bögréből kortyolva.

Jó étvágyat kívánok!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!