Ki emlékszik arra, amikor Mr Bean úgy festette ki a lakását, hogy mindent becsomagolt, majd egy robbanószerkezetet tett a festékesvödörbe? Imádtam, igazából tök logikusnak tűnt. Ma azonban kicsit árnyaltabban látom a dolgot, de nem azért, mert az egy vicc volt, hanem azért, mert úgy tűnik volt benne bizonyos ráció.
Imádom a belsőépítészetet, és imádom az otthonunkat rendezgetni. Mióta újra dolgozom kicsit háttérbe szorult ez a vénám, de azért még mindig figyelemmel követem a lekberendezési trendeket.
Feltűnt, hogy egyre gyakrabban élnek nálunk is a lakberendezők, vagy a lakásukat berendezők a tejcsarnok-hangulat eszközével.
Nagyon jó dolog ma, hogy regeteg belsőépítészeti fotó áll rendelkezésünkre az interneten. Ezekből meríthetünk ötletet, vagy akár másolhatjuk is. Így esik meg egyre gyakrabban, hogy a lakás végül hófehér lesz. Hol van itt a gond? Hiszen látjuk a fotókat, hogy ez mennyire hálás megoldás, nem?
Jobban megfigyelve ezeket a képeket feltűnhet még valami: a fehér mellett sok más szín finom, arányos összhangja is megjelenik. Na ez már nehezebb tészta. Miért is? Fogom amit nem tudtam fehérre festeni és beteszem, úgyis jól fog majd mutatni. Hát… Biztos ez? Egészen biztos, hogy elég bátor leszek majd? Mi van, ha már a fehéret is azért választottam, mert túl bátortalan vagyok ahhoz, hogy egy színvilág mellett elkötelezzem magam? Biztosan van elég finom kiegészítőm? Vajon ezekben a finoman hangolt terekben elfér egy ledobott gyerekruha és két doboz kihajigált gyerekjáték? Nem veri szét az összhangot, ha élünk benne?
Lehet persze ezt is lazán felfogni, és azt mondani, hogy bízunk magunkban. Végül sikerül, és kész van a felrobbant festékesbödön hazája. Pont olyan fotókat lehet róla készíteni, mint a magazinokban vannak. Remek. A tervező álma megvalósult, publikáhatja, elmesélhetjük a barátainknak és irigyeltetésre méltóknak, hogy bekerültünk az elle dekorba, de valahogy hiányzik valami. Mi is az? Mi hiányzik vajon? Bizony a kontraszt. A súlypontok, a sötétebb foltok, amikre ráálhatunk vagy pihentethetjük szemünket.
Érdekes, de a túl sok fehér olyanná teszi a teret, mint egy labor az űrben. Mintha a padló bárhol lehetne. Hová ereszkedjünk? Érezhetjük a talajt a lábunk alatt? Ne értsen senki félre, nekem kifejezetten tetszenek ezek a lakások, sőt! Kicsit irigykedem is, hogy másnak sikerült, nekem azonban más kell. Inkább legyen a koncepció érthetetlen, de az összhatás otthonos. Inkább ne legyen fotózható a tér, mint rideg.
Kicsit többet gondolkodva be lehet vállalni anyagokat, amelyeknek saját színük van. Ezek lehetnek különbözőek, akár úgy is tűnhet, hogy ütik egymást. Végül ami számít az a női kéz, amely a tárgyakat a helyükre teszi. Az a kéz, amely állandóan pakol, rámol, és igyekszik egy elefánthorda kedvére téve rendet tartani, anélkül, hogy zavarná őket a játékban.
Legutóbbi hozzászólások